Hajnali kan a két szóró között

Aznap este különösen elszántan ültem ki a lesre. Tudtam, hogy mostanában kiszámíthatatlanul mozognak a vaddisznók, így nem egy rövid vadászatra készültem – ha kellett volna, akár reggelig is ott maradok. A szórók be voltak etetve, a les kényelmes, a felszerelés a helyén – csak a szerencse és a jó döntések hiányoztak.

Este tíz körül két disznó jelent meg a bal oldali szórón. Halk ropogás, óvatos mozdulatok – de sajnos egyik sem merészkedett ki a nyílt terepre. Türelmesen figyeltem, hátha kilépnek, de végül eloldalogtak az éjszakában. Maradt utánuk egy kis hiányérzet, de nem hagytam, hogy elvegye a kedvemet – ilyenkor jönnek a legjobb pillanatok.

Hajnali egy óra tájékán újabb hangok ütötték meg a fülem: a jobb oldali szórón egy fiatal kan ólálkodott. Még nem láttam, de hallottam, hogy ott van – egyedül jött, magányosan.
Alig egy perccel később a bal oldalon valósággal felrobbant az erdő: egy egész konda érkezett meg, hangosan turkálva, röfögve, falták a kukoricát. Csak kapkodtam a fejem a két szóró között, annyi mozgás volt, mintha egy vadászfilmet néznék élőben!

És mégis, a választás egyszerű volt. Nem a látványos konda lett a célpontom, hanem a magányosan járó fiatal kan. Tudtam, hogy ez egy jó vad lehet, és az is volt.

A céltávcsövem már épp jó irányba állt, ahonnan a kan hosszú percekig figyelte a terepet a bozótból. Türelmes volt – és én is az voltam. Amint kilépett a tisztásra, még egy gyors ellenőrzés, hogy minden rendben – és a lövés eldördült, a kan terítéken maradt.

Egyedül felhúzni a dombra nem volt egyszerű, az izmaim még másnap is emlékeztek rá. De sikerült. Hajnali öt órára már a zsigerelés, nyúzás és bontás is megvolt – és bár fáradt voltam, egy pillanatig sem bántam meg.

Diána most is velem volt. Talán nem szólt semmit, de tudom, mosolygott.

Tisztelet a vadnak, üdvözlet a vadásznak!

Edit