Őszi lesvadászat – Sikeres találkozás a sutával

Aznap este különös csend ereszkedett az erdőre. Ősz volt már, de a lombok még nem hullatták el teljesen színes ruhájukat – sárgák, barnák, néhol zöldek integettek a szélben. A lesen ültem, ahogy már annyiszor, de most valamiért különösen nyugodt érzésem volt. A szóró alaposan be volt etetve, kukorica bőséggel, minden adott volt egy jó vadászathoz. A nap utolsó fényeiben fürödtek a fák, a lombok között átszűrődő fény aranyszínűre festette az aljnövényzetet – még nem kellett hőkamerához nyúlni, szabad szemmel is jól lehetett látni mindent.

Az erdőben minden nesznek súlya volt. Egy-egy reccsenő gally, száradó levél zizegése, távoli szarka riasztása mind figyelmet követelt. Aznapra sutára terveztük a vadászatot, így különösen élesen pásztáztam a környezetet. Egyszer csak, a külső lesen, egy suta óvatosan, de határozott léptekkel érkezett meg a szóróra. Nem rohant, nem toporgott – megfontolt volt, mintha csak tudta volna, hogy minden lépése figyelve van.

Először csak néztem– mozdulatai, ébersége, ahogy fel-felpillantott és hallgatózott –, igazi vadászélmény volt csak nézni is. Ahogy lehajolt egy-egy kukoricaszemért, a nap utolsó sugara megcsillant a bundáján. A szívem lassabban vert, minden érzékem rá fókuszált.

Ahogy jó lehetőség kínálkozott, felvettem a fegyvert. Mélységes csend ült meg a lesen, a levegő megfeszült, mintha az erdő is visszatartotta volna a lélegzetét. Egy tiszta, biztos lövést adtam le. A vad tisztelettel, gyorsan terítékre került.

Az ilyesféle találkozások mindig megmelengetik a vadász szívét. Nem a zsákmány nagysága, hanem a pillanat tisztasága, a természet rendje szerint történő találkozás az, amiért újra és újra visszatérünk az erdőbe. A természet bőkezű volt aznap, és én méltósággal fogadtam, amit adott.

Lehunyó szemhéjam mögött még sokáig ott volt a jelenet, ahogy az őszi erdő csendjében, a levelek zizegése között megjelent az a suta. És ha lehet hinni benne, talán még Diána is végig ott lépkedett az árnyak között, figyelte a történteket, és csendben bólintott.

Tisztelet a vadnak, üdvözlet a vadásznak
– Zoltán