A meglepetés kan – avagy amikor Diána mellém szegődött

Egy csendes tavaszi este volt, amikor már úgy tűnt, semmi különös nem történik. A lesről csak az erdő neszeit hallottam, miközben próbáltam koncentrálni. A szomszédos lesen Isti ült, és – mint utólag mesélte – hallotta, hogy valami megindul felém. Még gondolkodott is, hogy rám ír: “Figyelj, jön valami!” – de végül nem tette. Pedig jól tette volna.

A kan mögém ért az erdőben, hangtalanul. Mivel a hangok alapján teljesen egyedül volt, elsőre azt hittem, valami őz vagy dám lehet, de azok aznap nem voltak terítéken. Már épp kezdtem elengedni a gondolatot, amikor a vad valamitől megriadt, és teljes gázzal elszaladt – épp ellenkező irányba, mint amerre én voltam. El is könyveltem, hogy ma se látok vadat, még gyönyörködni se.

Pár perc múlva azonban visszatért – ezúttal bal oldalra kerülve mögülem, ahol egy, a sűrűben megbújó szóró található. Kerestem hőkamerán, de a tavaszi lombok eltakarták a hőképét, észrevétlen maradt. Ahogy figyeltem a hangokat, úgy tűnt, hogy a bal oldali szórót már megkerülte, és távolodott, elcsendesedett. Percek teltek el csendben, kissé szomorúan, ahogy minden érzékszervemmel figyeltem a sötétben az erdőt: pásztáztam a terepet hőkamerával, forgattam a fejemet, hátha meghallok valami neszt, de mintha a föld nyelte volna el – semmit nem láttam, semmit nem halottam.

Aztán egyszer csak… ott világított a hőkép a szemközti szórón. A hőkamera kijelzőjén feltűnt egy világító test, és még abban élve, hogy egy dám, vagy őz mászkál azt morogtam bajszom alá:

“Banyek, de furcsa egy dám ez…”

De valami mégsem stimmelt, túl zömök volt ez a dám, túl rövid a nyaka, és túl hosszú a pofája. Mindez egy másodperc alatt zajlott le bennem, és tudtam, disznó áll ott. Felkapcsoltam az éjjellátó céltávcsövemet, és két fénylő szem nézett vissza rám a sötétből. Az adrenalin azonnal elöntött – szívem gyorsabban vert, pont mint egy szélcsengő a viharban.

Gyors ellenőrzés: nem vemhes koca? Egyedül van? Mozgása? Tartása? Minden stimmelt. A döntés pillanatok alatt megszületett, és lövés dörrent az éjszakában.

Legnagyobb meglepetésemre teljes sötétség vett körbe, céltávcsövem -bár láthatóan működött- fényt nem adott ki. Aztán rájöttem: Az infra fényvető a lövéssel lerúgta magáról az akku kupakját, és elrepült, az akku meg az ölemben, ezért nem láttam semmit. Ahogy felkaptam a hőkamerát, megnyugodtam: a disznó ott feküdt, ahol a találat érte.

Diána is ott volt velünk – és ezúttal nekem kedvezett.